Szinte már csodának számít a minimálbérek 2018-as szabályozása. No, nem az összegek miatt, hanem azért mert még 2016. decemberében előre rendelkezett róla a kormány, és a rendelet az eltelt több, mint 1 évben sem változott meg. Így tehát már tavaly készülhettek a munkáltatók és munkavállalók is, hogy milyen minimális bérekkel számolhatnak 2018. január 1-től.

 

2018-ban ismét emelkedtek a minimálbér és a garantált bérminimum összegei. Ez nem újdonság, hiszen már hagyományosan minden évben új minimálbérekkel kell szembenéznie a munkaerőpiacnak. A 2018-as minimálbérekről még 2016. decemberében döntött a Kormány, ami így formabontónak minősült, hiszen nem csupán egy évre előre határozta meg az új számokat. Igaz, akkor még nem tudhattuk, hogy végül 2018-ra is marad-e a szabályozás, de a kormányrendelet azóta sem módosult.

Nézzük a számokat!

A rendelet a következő számokat határozta meg:

Teljes munkaidőre eső minimálbér:

2018. január 1-jétől 138 000 forint havonta.

A legalább középfokú iskolai végzettséget, illetve középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatottak esetén a havonta minimálisan adható összeg, vagyis a garantált bérminimum:

2018. január 1-jétől 180 500 forint havonta.

A magasabb fizetéseket elsőként a februárban kifizetésre kerülő munkabérekben láthatják majd a dolgozók.

– – – – – – – –

A fenti rövid tájékoztatás a teljesség igénye nélkül, figyelemfelhívó célzattal készült, mely nem minősül jogi tanácsadásnak.

 

ÉRTHETŐ JOG – A jogról könnyedén

erthetojog.hu