Mi az, hogy ÉRTHETŐ JOG?

ÉRTHETŐ JOG Hírlevél

Hogyan lehetne a jog egyáltalán érthető?

Netalán némi kis szorítást érzel gyomortájékon, amikor arra gondolsz, hogy a paragrafus jelek közt mi van elrejtve? Mi az, amit nem jól teszel? Miért büntethetnek, ki perel be és mennyibe fog ez kerülni majd neked vagy a cégednek?

Hadd nyugtassalak meg rögtön az elején! Pontosan értem, hogy mire gondolsz, mit érzel. Hogy honnan és miért?

Több, mint 20 éves szakmai tapasztalat van a hátam mögött. Jogászként, ügyvédként képviseltem már világcégeket, középvállalkozásokat, magánvállalkozókat, magánszemélyeket és még a Magyar Államot is. Többször hívtak előadóként szakmai konferenciákra, országos TV és rádió adásokba, és több ezer megjelent cikkemet több százezren olvasták az egész országban. Ha többet szeretnél tudni eddigi pályámról, látogass el a drkocsisildiko.hu oldalra.

Pályám során felismertem valami lényegeset!

Egy igazán boldog társadalom csak úgy képzelhető el, ha mindenki számára érthetőek a jogi előírások. Mindenki ismeri és érti azt, hogy mit és hogyan tehet meg. Vallom, hogy az emberek alapvetően jók, és mindenkit segíteni kell, hogy elérhesse céljait. Rájöttem arra is, hogy a tudás akkor a legértékesebb, ha azt másokkal is megoszthatjuk. Ezért jött létre az ÉRTHETŐ JOG.

Tudom, hogy a fenti gondolatok, hozzáállás sokak szemében szokatlan lehet. Hiszen, eddig nemigen találkozhattál még ezzel. Az ÉRTHETŐ JOG gondolata a maga nemében újító kezdeményezés.

Mindenkinek vannak jogai!

Könnyen és azonnal érthető hírek, magyarázatok a jog világából.

Hírleveleink összeállításánál különös figyelmet szentelünk az érthetőségnek.

Nálunk nincsenek

  • soha véget nem érő körmondatok,
  • latin kifejezések
  • érthetetlen szakszavak.

Ismerd meg Te is a jogaidat!
Jogod van hozzá!

Kérd ingyenes ÉRTHETŐ JOG Hírlevelünket!

Név:
E-mail cím:
Elolvastam és elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót

Körülnézve a jogi területek könyvtárában és képzésein, azt találtam, hogy a kínálat általában leszűkül a jogot már amúgy is ismerők részére készített könyvekre, egy-egy jogszabály kevés magyarázattal történő ismertetésére. Ezek azonban sokak számára túl szárazak és érthetetlenek. Így feladják és remélik, hogy a helyzet majd valahogy megoldódik. Sok esetben azonban a halogatás csak ront a helyzeten, és csak ekkor, végső elkeseredésükben vagy éppen az utolsó pillanatban fordulnak ügyvédhez, jogászhoz, amikor már talán túl késő.

Ha neked a fenti helyzet nem ismerős, és mindig pontosan tudod, hogy mit kell tenned, érted a jogszabályok, törvények, rendeletek előírásait, és azt, hogy mikor mit kell alkalmazni, akkor üdvözöllek abban a szűk körben, akik el tudnak igazodni a jog dzsungelében.

Ha azonban ismerős az a bizonyos gyomortájéki érzés, érzel némi zavarodottságot egy-egy jogszabály, törvény, rendelet, hivatalos irat láttán, akkor hadd nyugtassalak meg: van megoldás a problémára!

Nem kell neked is hosszú évek alatt jogásszá képződni ahhoz, hogy tudd, megértsd, mire kell feltétlenül figyelned. Természetesen némi kis erőfeszítés azért szükséges, mert a neked készülő ÉRTHETŐ JOG cikkeket, kiadványokat szükséges elolvasni. Varázspálcát tehát nem ígérhetek. Azt azonban igen, hogy egy-egy jogi terület, téma fontos kulcsadatait érhetően megfogalmazva tálalom majd az ÉRTHETŐ JOG cikkeiben, írásaiban, kiadványaiban.

Hogy mennyire sikerült a jogot valóban érthetővé tennem?
Ezt mindig az olvasók ítélik meg. Íme az ítélet:

2016 október 26.

„Gratulálok a hírleveleidhez, mert nagyon sok hasznos és tanulságos, a gyakorlathoz közel álló információkat kaphatunk Tőled a „laikusok” számára is könnyen érthető formában.”

2016 augusztus 18.

„Köszönöm az erőfeszítéseiket, amely arra irányul, hogy a jogszabályok nyelvét közérthetővé tegyék e nyelvet nem ismerők számára, nem lebecsülve azok képességeit, akiknek nem adatott meg különböző okok miatt, hogy jogot tanuljanak és jogaikkal élni tudjanak.”

2016 augusztus 18.

„Gratulálok! Nagyon jók az írásaitok! Sokat tanultam belőlük! :-)”

2016 augusztus 18.

„Emberközpontú és vállalkozásbarát, a problémát, mint jogi tényt érthetővé teszi.”

2016 augusztus 18.

„A jog rideg mivoltát humorral ellensúlyozó stílus.”

2016 augusztus 17.

„Nagyon sokat számít, hogy Ön, mint a jogi szakma képviselője felvállalta ezt, hogy segít megérteni az embereknek a jogrendszer kesze-kusza szabályait. Munkájához további sok erőt és sok sikert kívánok, még sok-sok ilyen jogi szakemberre lenne szükség!”

2015 november 17.

„A szakmájában egy nagyon értékes Ember lehet, minden elismerésem az Öné, tisztelem azért amit tesz, hogy az egyszerű ember is megérti az Ön által taglalt témákat!!!!!! Én mindig szinte „falva olvasom az írásait”!”

A joggal kapcsolatos alapvető, stabil adatokat szeretném megismertetni.
És mindezt mindenféle bonyolult körmondatok és idegen szavak nélkül – könnyen érthető formában.

Üdvözlettel:

Dr. Kocsis Ildikó

ÉRTHETŐ JOG – A jogról könnyedén

www.erthetojog.hu

Legújabb bejegyzések

  • Mire figyelj székhelyszolgáltatás esetén?

Mire figyelj székhelyszolgáltatás esetén?

2024 augusztus 14.| Mire figyelj székhelyszolgáltatás esetén? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A cégeknek rendelkezniük kell székhellyel. A székhely nem csak saját tulajdonú ingatlanban képzelhető el. Mi a helyzet a székhelyszolgáltatást kínáló lehetőségekkel? Mire érdemes figyelni székhelyszolgáltatás esetén?