Néhány napja írtunk arról, hogy mit is ír elő a KRESZ a vezetés közbeni mobil telefon használattal kapcsolatban.

Olvasóink között felmerült a kérdés, hogy miért csak a mobil használatot tiltja a jogszabály és mi van a vezetés közbeni dohányzással, evéssel, térkép nézegetéssel, rádió babrálással vagy akárcsak a szimpla bámészkodással? Ezeket miért nem tiltják, hiszen ugyanúgy elvonják a vezető figyelmét és balesetet okozhatnak?

Mi vonhatja el a figyelmet vezetés közben?

A kérdés jogos, hiszen, ha a sofőr nem az útra figyel, hanem helyette éppen veszekszik az anyósülést elfoglaló utasával, vagy próbálja megnyugtatni a hátul síró gyereket úgy, hogy hátrafelé figyel, de akárcsak az is elég lehet, ha éppen bámészkodással tölti az idejét, bizony okozhat balesetet. De hogyan tudja ezt mind szabályozni a jog?

Hogyan szabályoz a jog?

Minden jogi szabályozás lényege, hogy megpróbálja valamennyi előforduló lehetőséget lefedni. Mivel azonban ez akár végtelen számú is lehet, lásd például azt, hogy mi mindent csinálhat valaki vezetés közben, ami elvonja a figyelmét, beláthatjuk, hogy képtelenség minden egyes eshetőséget külön megemlítve szabályozni.

Ezért kerül sor általános rendelkezések beiktatására, melyek általánosságban adják meg az elvárható viselkedést, vagy tiltják meg azt, amit kerülni kell.

Általános magatartási szabály a KRESZ-ben

A KRESZ is tartalmaz általános magatartási szabályt. Ezért mondja ki, hogy

„Aki a közúti közlekedésben részt vesz, köteles úgy közlekedni, hogy a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse, másokat közlekedésükben indokolatlanul ne akadályozzon, és ne zavarjon.”

Miért van külön szabály a mobil használatra vezetés közben?

De ha van egy általános, mindent lefedő szabály, akkor miért kell külön is szabályozni például a mobil használatot?

Ha az életben valamilyen magatartás különösen veszélyes, vagy sokszor fordul elő az azzal kapcsolatos visszaélés, akkor azt külön is szabályozni fogja a jogalkotó. Tulajdonképpen kiemeli, mint lényeges elemet. Ez történt a mobil használat tiltása esetén is. Ettől még a szarvas vagy térkép nézegetés, vagy bármi más sem megengedett, ami balesetveszélyes.

A cikk szerzője: Dr. Kocsis Ildikó, ügyvéd, vitarendezési szakjogász

Az ÉRTHETŐ JOG célja, hogy mindenki számára elérhetővé és érthetővé tegye a jogot.
A célunk, hogy te is ismerd a jogaidat. Ha szeretnél hozzájárulni ehhez, támogasd a munkánkat egy kávé árával.


-----------------------

A fent megjelent cikk a teljesség igénye nélkül, figyelemfelhívó céllal készült, mely nem minősül jogi tanácsadásnak. Javasoljuk, hogy mindig vedd figyelembe a cikk megjelenésének időpontját is, mert előfordulhat, hogy a jogszabályok változása miatt a benne lévő információk később már nem aktuálisak!

Kövess bennünket:



ÉRTHETŐ JOG – A jogról könnyedén
www.erthetojog.hu
Hasznos tippek, tanácsok az ÉRTHETŐ JOG Facebook oldalán.