Miért a jog? Miért ez a hivatásom? Én hiszek a jogban, és ezt semmilyen tiszavirág életű hatalmasság nem veheti el tőlem. Hogy miért?

Hiszek abban, hogy a rend az, ami élhetőbbé és boldogabbá teszi az életünket. Mindannyiunkét.

Mire jó a jog?

A jog arra hivatott, hogy legyen mihez igazodni, hogy utat mutasson.

Én magam is látom, hogy ma sokszor nem erre használják, visszaélnek vele. De ahogyan a balta sem hibás, ha a tűzifa aprítása helyett valaki egy élet kioltására használná, a jog sem hibás, ha valaki, vagy valakik önös célok érdekében nem a nagyobb rendezettség létrehozására használják, hanem helyette káoszt és bizonytalanságot kreálnak, így elősegítve saját hatalmi céljaikat.

A jog egy eszköz, mely aranyat ér a becsületes, társaiknak jót akarók kezében, de pusztító fegyver, ha azt olyan valaki használja, akinek alapvető célja nem a mindannyiunk számára megteremthető boldogabb és szabadabb élet elősegítése.

Soha nem a fegyver a hibás, ha azt pusztításra használják. Mindig az ember, aki mögötte áll. És az embert nem a jog hivatott megjavítani. Nem, a jog erre nem képes, és soha nem is volt. Nem ez a feladata.

Persze gondolhatják jó páran, hogy hiszen ezért vannak a büntető törvényeink, ezért vannak büntető végrehajtási intézetek, hogy a rosszból jót csináljanak, hogy a bűnözők ismét a társadalom hasznos tagjaivá váljanak, és soha többé ne kövessenek el törvényellenes tettet. De valaha is képes volt az ember büntetés hatására jóvá és szabaddá válni?
Elég csak a puszta statisztikákat megvizsgálni és láthatjuk, hogy nem ez a megoldás az ember jobbá tételére.

De akkor miért hiszek a jogban?

A jogszabályok útmutatásul szolgálhatnak, hogy mi a jó a többségnek és magunknak is. Segítenek eldönteni, hogy merre menjünk. A tiszta jog meg tudja védeni a jókat. És ez nem tündérmese.

Remélem, ma Magyarországon sem csak tündérmese, remélem!

Nem tündérmese, ha:

  • a jog igazi szakértő és azt szolgálni akaró kezekben van.
  • a jogalkotók mindenki érdekeit tartják szem előtt.
  • a jogalkotás célja nem a hatalom megszerzése vagy megtartása.
  • a jogalkalmazók értik és tudják, hogy mi a jog szerepe az életünkben, és mi az ő szerepük ebben.
  • a jogot minden szereplő egyaránt betartja.
  • az embert védő jogokat az ember érdekében használják, és nem ellene.
  • az alapvető Emberi Jogainkat tiszteletben tartják, védelmezik, és nem fegyvert kovácsolnak belőlük önös érdekek védelmében.

A jog önmagában nem tudja jobbá tenni az embert. De nem is ez a feladata.

A jog segít, ha a cél a jobb élet, a jobb ember elérése, de árt, ha önös célok vezérlik a kezet, mely használja.

Martin Luther King azt mondta, hogy „A bárhol elkövetett igazságtalanság mindenhol az igazság létét veszélyezteti.”

Én hiszek a jogban és hiszek az emberi jóságban. Ezért is lettem jogász, és ezért hoztam létre az ÉRTHETŐ JOG-ot.

Dr. Kocsis Ildikó, ügyvéd, vitarendezési szakjogász

Az ÉRTHETŐ JOG célja, hogy mindenki számára elérhetővé és érthetővé tegye a jogot.
A célunk, hogy te is ismerd a jogaidat. Ha szeretnél hozzájárulni ehhez, támogasd a munkánkat egy kávé árával.


-----------------------

A fent megjelent cikk a teljesség igénye nélkül, figyelemfelhívó céllal készült, mely nem minősül jogi tanácsadásnak. Javasoljuk, hogy mindig vedd figyelembe a cikk megjelenésének időpontját is, mert előfordulhat, hogy a jogszabályok változása miatt a benne lévő információk később már nem aktuálisak!

Kövess bennünket:



ÉRTHETŐ JOG – A jogról könnyedén
www.erthetojog.hu
Hasznos tippek, tanácsok az ÉRTHETŐ JOG Facebook oldalán.