Sajnos könnyen belefuthatunk jól hangzó vagy akár hivatalosnak tűnő céges átverések csapdájába. Ám ne gondold, hogy semmit sem tehetsz ellene. Hogyan kerülheted el a céges átverések csapdáját? Mi az, amit könnyedén megtehetsz, hogy biztonságban maradj?

Mit használnak ki a csalók a céges átverések során?

A csalások szinte kivétel nélkül egy dologra építenek, legyen az akár egy rosszban sántikáló személy, akár egy másokat tisztességtelenül kihasználó cég. Ez a közös nevező nem más, mint a hiszékenység tudatlansággal párosítva.

Ez a fő elem, amihez persze még más is társulhat. Például a „nincs időnk, sietni kell”, „nem szeretem témák”, mint a jogi előírások, hivatalos ügyek, vagy a „miért ne lehetne nekem is szerencsém” gondolatok a nagyon kecsegtető ajánlatok láttán. A csalások mögött rejlő kulcs tehát – akár tetszik, akár nem – valójában mi magunk lehetünk. Ám ahelyett, hogy magunkat kezdenénk el ostorozni, néhány egyszerű lépéssel akár meg is előzhetjük, hogy a csalók áldozatává váljunk. Mit tehetünk a céges átverések megelőzésére?

A céges átverés magyar jelenség?

Még mielőtt teret engednénk annak a gondolatnak, hogy egy „egymást átverős nemzet” lennénk, álljunk meg egy pillanatra. A világon mindenhol lehet találkozni olyanokkal, akik másokat átverve szeretnének boldogulni. Milyen szép is a magyar nyelv, hiszen a boldogul szavunk már önmagában is mutatja, hogy a boldogság felé vezető útról van szó. Márpedig, hogyan is lehetne boldog az, aki másokat átver, becsap? Vagyis tisztességtelen úton nem lehet boldogulni. Ez biztosan nem lesz kifizetődő, ha a boldogságot vesszük alapul. Nem is nyelvészkedek tovább, biztosan van, aki sokkal jobb ebben.

A lényeg, hogy a céges átverések területe nem kizárólag magyar jelenség. Sok éves jogászi tapasztalattal a hátam mögött, találkoztam már olyan céges átverésekkel, melyek bizony külföldről érték el a hazai vállalkozókat.

Nézzük meg azokat a gyakorlati lépéseket, melyek segítenek kiszúrni, hogy kivel és mivel állunk szemben.

Kérdezz, kérdezz és kérdezz!

Ha számodra ismeretlen megkeresés, levél, e-mail érkezik egy cégtől, az első dolog, amit megtehetsz, hogy kérdezel.

  • Első körben akár a feladótól is kérdezhetsz. Lehet, hogy már itt kibukik a turpisság, mert nem is kapsz választ a megkeresésedre.
  • Ám lehet, hogy a csaló fel van készülve, és kapsz valami hihető választ. Ha továbbra sem érted, hogy miről is van szó, soha nem hallottál még hasonlóról, vagy csak ott motoszkál egy icipici kérdőjel a fejedben, kérdezz meg egy szakembert. Ha adózással, könyveléssel kapcsolatos a megkeresés, akkor kérdezd a könyvelődet. Ha hivatalosnak tűnik a téma, netán valamilyen szerződést is küldtek, kérdezd az ügyvédedet. Ne arra gondolj, hogy mit gondol majd rólad a könyvelőd, ügyvéded, ha hozzájuk fordulsz. Biztosíthatlak, hogy semmi rosszat, hiszen ők nap mint nap találkoznak olyan témákkal, amivel te lehet, hogy egész életedben egyszer sem. Az is lehet, hogy hasonlóval már más is fordult hozzájuk, így azonnal tudnak figyelmeztetni, hogy ne sétálj bele a csapdába.

Ma már senki sem mindentudó

A mai világ olyan ütemben változik, hogy nincs ember a földön, aki mindent tudna, mindenhez értene. Még a szakemberek sem ismernek mindent a saját területükön, így hát szakosodnak, szakosodnak és szakosodnak. Ám mivel rendelkeznek az adott terület alapjaival, könnyebben tudnak utánanézni egy-egy kérdésnek. Ebből láthatod, hogy az alap információk ismerete nélkülözhetetlen függetlenül attól, hogy szakértő-e valaki egy adott területen vagy sem.

Vállalkozóként tisztában kell lenned a vállalkozással kapcsolatos jogi alapokkal. Ezek nélkül ugyanis még az az icipici kérdőjel sem biztos, hogy elkezd villogni, ha egy jól felkészült csaló hálójába kerülnél.

Nincs mese, tisztában kell lenned bizonyos jogi alapokkal. Tekints erre a területre úgy, mint ami nélkül nem tud túlélni a vállalkozásod. Képezd magad, olvass a témában! Sokszor már egy csöppnyinek tűnő tudás is megvédhet a nagyobb problémáktól.

A céges átverések kulcsa: Ismerd fel az „ellenséget”

Minden helyzetben igaz, hogy sokkal könnyebb győztesen kijönni belőle, ha ismered a másik oldalt. Sok mindent elárulhat már önmagában az is, ha tudod, hogy kivel állsz szemben. A céges átverések esetén ez hatékony lépés. Nézz utána a cégnek, aki megkeresett. Lehet, hogy első látásra egy hivatalos szervnek tűnik, ám ha beütöd a cégkeresőbe, gyorsan kiderül, hogy szó sincs erről.

A hazai cégek adatainak nagyon könnyű utánanézni. Csak használd az e-cegjegyzek.hu oldalt. Ingyenesen megnézheted a hazai cégek cégnyilvántartásban szereplő adatait.

Amit ott találsz, az a hivatalos adat. A hivatalos nyilvántartásokból például láthatod, hogy ki a cég tulajdonosa, mikor alakult, ki vezeti, folyik-e végrehajtás a céggel szemben stb.

Szerencsére ma már nem csak a magyar cégek adatait tudod gyorsan elérni. Az Európai Unióban működő cégek adataihoz is könnyen hozzá lehet férni. Erről itt olvashatsz többet.

Ne dőlj be egy jól hangzó vagy hivatalosnak tűnő névnek

Pár évvel korábban létezett egy Magyar Kereskedelmi Nyilvántartó Intézet Kft. Ma már szerencsére nem található meg a cégnyilvántartásban. Akkoriban egy hivatalos levélnek álcázott megkeresésben egy általa kreált „MKNI nyilvános jegyzékben” történő közzétételért húzta le a gyanútlan, hiszékeny cégeket. A kérésüket még azzal is megerősítették, hogy a fizetési határidő elmulasztása esetén a „mulasztó céget” még 10.000 forint adminisztrációs díj is terheli.

A csalók gyakran bújnak “hivatalos szervek, nevek” álarca mögé. Ekkor a hiszékenység és tudatlanság mellett a hivatalos levelek láttán a gyomorban megjelenő remegő érzést is kihasználják.

A hivatalosnak tűnő név esetén – főleg, ha soha nem hallottunk még az adott hivatalról – ellenőrizzük azt a cégnyilvántartásban és a civil szervezetek nyilvántartásában.

A civil szervezetek nyilvántartásában találhatjuk meg az alapítványokat, egyesületeket. Ez is ingyen és könnyen elérhető. Ha kiderül, hogy az adott „hivatal” valójában egy cég, alapítvány, egyesület, akkor már kezdhetsz gyanakodni. A legtöbb hivatalos szerv ugyanis nem ilyen formában működik.

Fontos tudnod, hogy cégnévként nem választható egy hivatal elnevezésével megegyező név.

A törvény előírja, hogy a cégnévnek egyértelműen különböznie kell a közhatalmi és közigazgatási szervek hivatalos és a köznyelvben használt elnevezésétől.

A leleményesség azonban határtalan, így nem kizárt, hogy első látásra megtévesztő cégnévvel találkozol.

A cikk szerzője: Dr. Kocsis Ildikó, ügyvéd

Az ÉRTHETŐ JOG célja, hogy mindenki számára elérhetővé és érthetővé tegye a jogot.
A célunk, hogy te is ismerd a jogaidat. Ha szeretnél hozzájárulni ehhez, támogasd a munkánkat egy kávé árával.


-----------------------

A fent megjelent cikk a teljesség igénye nélkül, figyelemfelhívó célzattal készült, mely nem minősül jogi tanácsadásnak. Javasoljuk, hogy mindig vedd figyelembe a cikk megjelenésének időpontját is, mert előfordulhat, hogy a jogszabályok változása miatt a benne lévő információk később már nem aktuálisak!

Kövess bennünket:


ÉRTHETŐ JOG Hírlevél

Mindenkinek vannak jogai!

Könnyen és azonnal érthető hírek, magyarázatok a jog világából.

Hírleveleink összeállításánál különös figyelmet szentelünk az érthetőségnek.

Nálunk nincsenek

  • soha véget nem érő körmondatok,
  • latin kifejezések
  • érthetetlen szakszavak.

Ismerd meg Te is a jogaidat! Jogod van hozzá!

Kérd ingyenes ÉRTHETŐ JOG Hírlevelünket!

Név:
E-mail cím:
Elolvastam és elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót

ÉRTHETŐ JOG – A jogról könnyedén
www.erthetojog.hu
Hasznos tippek, tanácsok az ÉRTHETŐ JOG Facebook oldalán.